2010. november 01.
Emlékezés a csúrogi magyarirtásra
16 éve emlékezik, emlékezhet meg a délvidéki magyarság az 1944/45-ben kivégzett magyarokról.

Csúrogon, a sintérgödörnél hajtottak fejet tegnap délután. Az első megemlékezést még annak idején, több mint másfél évtizeddel ezelőtt a borzalmak egyik túlélője, Teleki Júlia kezdeményezte. Tegnap az egybegyűltek Fuderer László óbecsei plébánossal közösen mondtak el imát a kivégzettek, meghurcoltak lelki üdvéért. A kegyetlenség és az engesztelhetetlenség szimbólumának nevezte Csúrogot Korsós Tamás. A Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulja hangsúlyozta: tavaly és az idén megmozdult a történelem kereke. 2009-ben született meg a döntés, hogy létre kell hozni egy magyar és szerb történészekből álló vegyesbizottságot azért, hogy politikamentesen tárják fel a múltat. Egy éves késéssel ugyan, de szeptember 30-án a Szerb Tudományos Akadémia végrehajtó bizottsága döntött a szerb szakbizottság 9 tagjáról.
szeon.hu
Kozma Zoltán |